Nemrég találkoztam ezzel a jelenséggel, gondoltam, kipróbálom. Sikerült.
Túl a nagyon béna poénokon, ennek a résznek van egy másik gyengesége is. Ugyan igyekeztem beleásni magam a témába, hogy aztán előállhassak egy egyszerűsített szöveggel, de nem vagyok biztos abban, hogy nincs nagy csúsztatás. Ha igen, akkor kommenteljetek, hadd tanuljak. =)
Egy kis olvasnivaló angolul itt található, valamint a wikipedián, magyarul pedig ebben a pdf doksiban.







jó, hogy vége a vizsgaidőszaknak:))
az itteni magyarázatod hasonlít ahoz, amit én próbáltam összehozni a rakétásnál
@Keo: ööö, igen? =)
Látom erre gondoltál amikor mondtad hogy közel járok a mai kísérlethez
És mi tagadás, nagyon király lett ez a kísérlet is
én meg 4ceruza elemmel sütök tojást:D
@Erik: sőt,ennél még közelebb jártál, ugyanis először fém seprűnyélből és tésztaszűrőből próbáltam. de azzal nem működött jól. úgyhogy este elhoztam a csodák palotájából, amit ott raktam össze korábban a héten. az látható a videón… =)
zsír
Ez nagyon király!!!
kb. mennyire kell felhevülnie a fémhálónak, mert nekem nincs gázégőm?
@Bíró Patrik: Ki kell próbálni hosszú gyufával, gáztűzhely fölött vagy öngyújtóval. Nem teszteltem.
Huu ez nagyon jó!! Remélem legközelebb vmi kémiai kísérlet lesz!!!
Hy
Lehet hogy hülye kérdés, de ha az volt a lényeg hogy a meleg levegő kiáramlik majd helyére hideg és ez így ciklikusan ismételve rezgésbe hozza a csövet ami hangot ad akkor miért kellett elfordítani?
A meleg levegő felfelé igyekszik, de itt ha jól értem nem ez volt a lényeg hanem a nyomás ami kifelé vitte majd jött a hideg.
Köszi a választ.
Bye
@petranyi: mert kell hozzá egy egyirányú áramlás. de ez pulzálva történik. az áramlást a kéményhatás biztosítja. ha oldalra fordítod, akkor is előidézhető, csak akkor meg kell oldani máshogy a levegőáramlást (fújni próbáltam, úgy nem ment, de máshol láttam, hogy hajszárítóval fújták vagy elkezdtek rohanni a csővel…)
@Áron: megfontolandó, de nem merem ígérni.
Legyen Pakibarádééé
egyébként érdekes kísérlet
Nagggyon jóóóó…
Csak egy bánatom van már régóta: az Indavideo. Lassú, nem lehet elindítani egyből teljes képernyős módban, és néha még a közepénél is elakad és töltöget :S Ha van rá egy mód, nagyon örülnék ha mondjuk youtube-os videók lennének. Persze tudom, nem kívánságműsor
@KRONAUTA: de, kívánságműsor. nekem soha nem volt még gondom az indavideóval. a youtube-ra is fel van töltve a legtöbb szertár videó (http://www.youtube.com/user/szertar). De egyelőre mindenféle okokból itt csak az indáról lesz beágyazva… meglátjuk, később mit tehetünk az ügy érdekében.
Szia Róbert!Nagy rajongód vagyok.Akartam neked e-mailt küldeni de nem engedte a rendszer vagy mi.Csak egy kérésem lett volna.Ha meg hallgatnád léccives írj a:zerzapeti@invitel.hu-ra.Előre is köszönöm!
Ezt a jelenséget kellett értelmezni két éve a Lánczos Kornél Fizikaversenyen, és alig pár ember tudta legalább nagyjából leírni, mi a helyzet.
Nagyon jópofa! Egyetlen apróság, hogy a bácsi holland volt, ezért valahogy így szólna a neve, hogy [rájke]. Egyébként mégtöbb ilyen izgalmas videó kéne, hogy eljusson minél nagyobb nyilvánossághoz, és a természettudományokat újra megkedveljék a diákok!
nagyon tetszett, gratulálok, lenne egy kérdésem: a fémhálót nem lehetne tengerimalaccal helyettesíteni ?
Off
csőben sült tengerimalac zöldséges rizottóval 650.-
néhány másodpercig annak is van hangja, csak jóval magasabb
Pontosan.De ezt csak Kínában lehetne árulni!
csak 2 kérdésem van: az első, hogy kb. mekkora a cső,
a másik, hogy kb. mekkora az átmérője.
köszi a választ.
Szerintem a porszívó csöve jó hozzá.
Egyébként honnan jött ez a tengeri malac mánia?:o
@Tangó: Azt hiszem, a DNS kivonásos videóból.
ez jo volt.
@relli:
Kínában lehet kapni ú.n. “3 nyiff” nevű kaját.
Úgy kezdődik, hogy egy ketrecben eléd hoznak vagy egy tucat egeret. Amikor kiválasztod, hogy melyiket kéred, a pincér egy fogóval elkapja (ekkor van az első nyiff).
Aztán forró olajat hoz: második nyiff.
Amikor ráharap a kedves megrendelő: az az utolsó.
Bakikaaat Robiii
:D::DD:
@Bíró Patrik:
Szia Patrik! Szerintem kb. olyan 600celsius fokra kell felhevíteni! Ja és ha kell gázégő, akkor szólj! (nem mint ha suliban nem tudtam volna elmondani)
@Tangó: Kár, hogy ma már csak műanyag csövek vannak:(
Én azt figyeltem meg minden kísérletednél, hogy mindig jobbra döntöd a fejed
érdekes megfigyelés?:D
ja és mosolyogj többet
@Kötelező: Csak tripod helyett 2.5-podot használ.
@Tangó: ugyanez jutott eszembe nekem is…persze csak miután felvettem a kísérletet. =)
@CssaBee: az enyém is fém…
@Kötelező: biztos túl nehéz, és elbillen. =) majd megpróbálok figyelni rá. ja, és =)))))))))))))))))))))
@gg630504: hahaha. vagy magyarítsuk úgy, hogy állvány helyett csak álványt. =)
A jelenségnek más hnglya van ha 1-nél több hálót rksz bele vagy sűrűbbet.
“de szerintem műköki szövöt tengeri malaccil is”
Ha elektromosan fűteném a rácsot, vajon akkor is működne?
@Tripod: Persze, működne. Azt hiszem, az egyik linken, amit posztoltam, szintén elektromos fűtés van. Mindenesetre már láttam több oldalon azóta. Keress rá, most nagyon nincs időm böngészgetni. De ha megcsinálod, töltsd fel! =)
Mintha a pyrophone is ezen az elven működne:
http://en.wikipedia.org/wiki/Pyrophone
http://virtual.union.edu/~stodolan/pyrophone/resources/fullVideo.wmv