2010. február 4.

Iskolai kísérlet, avagy a robbanva forró víz

Általában olyan kísérleteket mutatok, amiket otthon is meg tudtok csinálni. Most viszont kifejezetten egy olyan kísérlet következik, amit órán kell elvégezni. Na ja, persze ehhez a tanárt is meg kell győzni. Hajrá!

Többnyire, ha látok valahol egy spéci laborkörülmények közé való kísérletet, azt próbálom otthoni léptékűvé nagyítani, házilag kivitelezhetővé tenni. Itt viszont más volt a helyzet. Láttam ezt a kísérletet jó nagyban*, és próbáltam lekicsinyíteni, hogy beférjen az osztályterembe. Oké, számtalan módja lenne annak is, hogy otthon is össze lehessen dobni ezt a kísérletet. Na de akkor hol marad a kihívás? Javaslatok iskolai szituációs gyakorlatra: “Tanárnő, ne írjunk már témazárót! Tudunk inkább egy jó kísérletet!”

Várom a beszámolótokat, hogy hogy ment. Ha végképp nem tudjátok meggyőzni a tanárt, akkor gyertek el a Csodák Palotájába. Ott tuti kivitelezhető, hiszen ezt a webizódot is ott forgattam. (Na és persze köszönet a helyszínért és eszközökért).

*Forrás: ezen az oldalon a “Boiling flask” című videó. De érdemes megnézni a többit is!

Oszd meg másokkal:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay

29 hozzászólás a “Iskolai kísérlet, avagy a robbanva forró víz” című cikkhez.

  1. szegeny magyarorszag szerint:

    na ez kiraly!
    regen volt mar ilyen erdekes, latvanyos kiserlet…igy tovabb :)

    VálaszVálasz
  2. kicsikémikus szerint:

    Ez a kísérlet ismerős lehet a suliból, csak ott ammóniával, vagy sósavval csinálják.

    VálaszVálasz
  3. Bence szerint:

    @kicsikémikus: Ja, a mi osztályunkban kb egy évig halogatták. :-)

    Egyébként a hangminőség lett jobb, vagy én “ütöttem” túl nagyot rá a nem jól működő fejhallgatómra? :-)

    VálaszVálasz
  4. zzz szerint:

    Szerintem a régi blog címét át kéne irányítani erre az új címre, mert gondolom sokan még arra mennek fel, illetve a google is arra hivatkozik. Megérné átirányítani…

    VálaszVálasz
  5. Bence szerint:

    @zzz: Szerintem is kéne…

    VálaszVálasz
  6. Zsiros László Róbert szerint:

    @zzz: @Bence: az nem megoldható.

    VálaszVálasz
  7. zzz szerint:

    @Zsiros László Róbert: De miért nem? Szabályzat nem engedi, vagy tachnikailag nem valósítható meg? Csak azért mert volt már rá példa, hogy átirányítottak egy blogcímet, miután saját weboldala lett a bloggernek.

    VálaszVálasz
  8. Zsiros László Róbert szerint:

    @zzz: ebbe most ne menjünk bele. üzleti titok. =)

    VálaszVálasz
  9. zzz szerint:

    @Zsiros László Róbert: oké,oké :) csak egy ötlet volt, nem gondoltam, hogy ilyen kényes témát érintek… :D

    VálaszVálasz
  10. Emc szerint:

    Most olvasom: “A C-vitamin termelésére a legtöbb állat szervezete képes, kivéve a tengerimalac, a majom, a pisztráng és a lazac. S mi… “

    VálaszVálasz
  11. Bence szerint:

    @Emc: Ja, a tengerimalac egyébként tényleg igaz, a többiről még nem hallottam. Érdekesek azok is!

    VálaszVálasz
  12. Lobster1978 szerint:

    Esetleg a régi blogon legalább egyértelműsíteni kéne az új címet. A Meglepetééés nem biztos hogy elég látványos egy betévedőnek (persze aki törzstag az kiszúrja) de a többieknek esetleg egy látványos fejléc vagy az oldalsávban egy feltűnő kiírás nem ártana…

    ui: még mindig hajlandó ez az oldal jelszómailt küldeni nekem… :( Miért nem szeret ez engem???

    VálaszVálasz
  13. Zsiros László Róbert szerint:

    @Emc: hát gondolod, véletlen a tengerimalac??? =)
    @Lobster1978: lesz egyértelműsítve. csak várok egy bizonyos eseményre. =)
    ui.: már jeleztem a problémát. állítólag megy most is, csak lassan… =/ majd rákérdezek megint, mit lehet tenni

    VálaszVálasz
  14. Bence szerint:

    @Lobster1978: GMail-re, ha fél óra alatt is, de elküldi.

    VálaszVálasz
  15. Emc szerint:

    @Zsiros László Róbert: Nem lehet véletlen. Ahogy az sem, hogy a tengerimalacról már automatikusan a Szertár jut eszembe :)

    VálaszVálasz
  16. Áron szerint:

    Szia Laci!
    Azt szeretném kérdezni hogy eltudnád-e küldeni az Echt: Frunk számot amit használsz?Nagyon örülnék neki!

    VálaszVálasz
  17. pro32 szerint:

    áron sztem youtube-on rajta van sőt biztos :)

    VálaszVálasz
  18. Áron szerint:

    Tudom de nekem mp3 kellene

    VálaszVálasz
  19. Zsiros László Róbert szerint:

    @Áron: csak monoban van meg…és elég rossz minőségben.

    VálaszVálasz
  20. Áron szerint:

    teljesen jó lenne :)

    VálaszVálasz
  21. Zsiros László Róbert szerint:

    @Áron: ment a mail

    VálaszVálasz
  22. Áron szerint:

    Köszi :D

    VálaszVálasz
  23. KIllerman1995 szerint:

    mért kell hogy “jó mocskos” legyen az a lombik??

    VálaszVálasz
  24. Bence szerint:

    @KIllerman1995: Nem hinném, hogy szükséges. :)

    VálaszVálasz
  25. Tünci szerint:

    Szia!
    Keratív blogger díjat kaptál :) részletekért katt:
    tuncite.blog.hu/2010/02/10/a_kreativ_blogger_dij

    VálaszVálasz
  26. zzz szerint:

    @Tünci: Nem hinném, hogy kiteszi a logo-t, mert nagyon nem illik bele az oldal design-jába, és különben is gagyi a kinézete. De lehet…
    Na mindegy, azért sok siker.

    VálaszVálasz
  27. Tünci szerint:

    @zzz: Teljesen megértem :) sőt.. én is csak azért bajlódtam vele, mert egy kedves barátomtól kaptam.. úgy éreztem, hogy a szertár az egyik olyan amit kitüntetnék :)

    VálaszVálasz
  28. Zsiros László Róbert szerint:

    @Tünci: nagyon köszönöm. remélem, tényleg nem baj, ha nem teszem ki. kárpótlásul viszont fél órán belül jön az új kísérlet. most konvertálom. =)

    VálaszVálasz
  29. Bogihh szerint:

    Nagyon jó az oldal..nekünk még nincs kémiaóra, de szakköre járok, mert ezek sztem érdekes dolgok.:)Ja ez a kísérlet mondom a tanárnak, hogy csináljuk meg. Laci letudnád írni röviden, hogy mondjam el a kísérletet?:DPontos hozzávalók?:D

    VálaszVálasz

Szólj hozzá