egyensúly

Tojás a csúcson

2009. május 28.
Zsiros László Róbert

Lájtos vacsorához lájtos kísérlet.

A tojás Apdét Norbi szerint egyes. Tehát lájtos kaja. Ez a kísérlet pedig ehhez illően annyira lájtos lesz, hogy nem is igazi kísérlet.

 

 

No, ha van még ötletetek, írjatok. Akár ide kommentet, akár emailt képekkel, videókkal illusztrálva. Aztán megnézzük, kié volt a legjobb megoldás. 

 

Muködj, kelta kő!

2008. június 4.
Zsiros László Róbert

Kanalat hajlítani nem nagy cucc. Az igazán érdekes dolgok úgyis csak utána történnek. Akarom mondani, muködnek. De mi az a kelta kő?

Az ECSITE (Európai Tudományos Központok és Múzeumok Szervezete) Budapesten tartotta az éves konferenciáját. Jók ezek az összejövetelek. Természettudományos ismeretterjesztő helyek főmuftijai vitatkoznak és elmélkednek olyan dolgokon, hogy hogyan lehetne közelebb hozni a tudományt az emberekhez.

Volt ám ott kerekasztal-beszélgetés, szekcióülés, fejtágítás, heje-huja, dínom-dánom. Meg persze sok-sok érdekes eszköz, szakmai bemutatók, kész zsibvásár. Na persze 100%-ig jó értelemben véve.

Rögtön a bejáratnál Jack Mankiewicz, képzőművész (ha úgy tetszik, dizájner), mutatta be portékáját tárlatát. Több remeke közül engem leginkább a játékboltokban is kapható, fröccsöntött ultragagyi műanyag kelta kövek esztétikai ellensúlyaként megkomponált bronz kelta kövei ragadtak meg. Csak hát az áruk…

Bizony, a művészetet/művészeket meg kell fizetni!

De semmi gond, nem maradunk mi sem kelta kő nélkül. Itt az új Szertár Gazdaságos változat – Uri Geller módra.

A videó négy tanulsággal szolgál:
1. A kelta kő mögött fizika rejlik, nem varázslat.
2. Be kéne szereznem egy olyan kamerát, amibe lehet külső mikrofont csatlakoztatni, különben nem tudok szabad téren forgatni.
3. Nem szabad a nappal szembe állni.
4. Jobb, ha reggel kómásan erősen fogom a kaput, mert megint homlokon vág, és hülyén mutat a videón a két piros folt a fejemen.

Vitalitásmérő főtt tojásból

2008. április 2.
Zsiros László Róbert

Szuper. Végre itt van Uri Geller közöttünk. Kár, hogy már nem tudok jelentkezni a műsorába. Pedig a vitalitásmérőm akár világszabadalom is lehetne. Egyszerű, olcsó és úgy méri a vitalitást, hogy ihaj!

Igen, igen. A parajelenségek is jelenségek. Miért ne foglalkoznék velük én is a Szertárban. Úgyis annyira népszerűek a mindenféle ezoterikus, metafizikai meg paracuccok. Hát most megmutatom, hogy lehet megmérni a vitalitásunkat!

A suliban azt tanították, hogy a gravitáció valami olyan dolog, amitől minden zuhanna a Föld felé. Elmondták, hogy mi mindent köszönhetünk a gravitációnak: Newtont meg az almafáját, a Naprendszert, a bolygómozgásokat, meg minden ilyesmit. Na de hogy mitől is működik, arról persze bölcsen hallgattak.

Meg ugye mondták azt is, hogy olyan nincs, hogy energiabefektetés nélkül valami (illetve valaminek a tömegközéppontja) a gravitáció ellenében mozogna. Hát kérem szépen, majd mi megadjuk azt a hiányzó energiát. Ez lesz a mi saját vitalitásenergiánk, az Evitalitás, maga a csí.

Komolyra (tudományosabbra) fordítva a szót: az, hogy a fektetve megpörgetett főtt tojás feláll a csúcsára, látszólag egy paradoxon. Törték is rajta a tudósok a fejüket eleget. Öt éve, stílszerűen húsvétkor jelent meg a Nature-ben egy tanulmány a jelenség matematikailag igazolható magyarázatáról. (Szívesen belinkelném az egészet, de sajnos ingyen csak az absztraktja érhető el. Megtaláltam viszont egy rövidebb – és közérthetőbb – változatát angolul.)

Visszatérve a parajelenségekhez, itt egy kis olvasnivaló.

Persze a bűvészeket szeretem. Ők senkit nem vesznek hülyére. A közönség 6 év fölött tisztában van azzal, hogy amit lát, az trükk. Csak nem tud válaszolni arra, hogy "apa, ezt hogy csinálta a bácsi?".

Felhasznált irodalom: Moffat HK, Shimomura Y. (2002) Spinning eggs – a paradox resolved. Nature. 416:385-386

A következő adásban (2008. április 9.) vodkázunk egyet.