égés

Rendhagyó kémiai előadás a Csodák Palotájában

2011. július 21.
Zsiros László Róbert

Ha meg kellene írnom a Szertárhoz kapcsolódó legváratlanabb élményeimet, ez a történet egész biztos, hogy kapna egy fejezetet.

Finoman szólva sem volt sok időnk az idén a Múzeumok Éjszakája szervezésére. A feladat akár valami kalandshowba is beillett volna: temérdek egyéb munka mellett nettó néhány nap alatt tartalmas programokkal kellett volna megtölteni a Csodák Palotája epszilon környezetét. A tét: elégedett látogatók hatalmas tömege. Vajon sikerülhet-e  versenyzőinknek?

(tovább…)

Tüzijáték – 2010. augusztus 20.

2010. augusztus 20.
Zsiros László Róbert

Már-már hagyomány, hogy augusztus 20-án valami tűzijátékhoz kapcsolódó kísérlet van a Szertáron.

Szerettem volna ammónium-dikromáttal szórakozni, de mivel az pont nem volt a vegyszerboltban, és rendelésre is masszív 35 ezer forintba került volna, úgy gondoltam, inkább előveszem egy régi kedvencemet, a lycopodiumos tüzeskedést. Íme:

A kapcsos korpafű Magyarországon védett. Valószínűleg ez az oka, hogy iszonyatosan nehéz beszerezni. Ráadásul nem is olcsó. Úgyhogy nyugodtan próbálkozhattok liszttel is. Egyesek szerint az is nagyon jól működik. Nekem mindenesetre nem nagyon volt vele szerencsém. Tűzbe dobva a liszt is jól néz ki, de dobozt robbantani már nem lehet vele.

Tény, hogy a spórás technikán is bőven van még mit csiszolnom, hogy igazán szép nagy tűzgolyók törjenek fel a dobozból, de kezdetnek azt hiszem, ez sem volt túl rossz.

[Ez volt minden idők legbonyolultabb Szertár felvétele. Az előkészületekre fordított hasznos idő (ammónium-dikromát, majd Lycopodium kereséssel együtt) közel 10 óra volt! Ezután találkoztam Dáviddal, hogy megcsináljuk a felvételeket. 7:30-tól kb. 9:15-ig forgattunk. Utána déltől majdnem háromnegyed ötig vágtam a nyersanyagot. Tehát összesen kb. 16-17 órám ment el erre az egyetlen kísérletre, és cirka 4 000 forintom...masszív torokgyulladás mellett. Ezt csak azoknak írom, akik puffognak, hogy miért nincs gyakrabban videó, és hogy mennyire érzem állítólag "kényszernek", hogy csinálnom kell  újakat...no mindegy.]

Tűztornádó

2010. július 2.
Zsiros László Róbert

A tűztornádók veszedelmes jószágok. De most könnyedén háziasíthatsz egyet! (Azért a kezedből ne etesd ezeket sem.)

Néhány hete egy konferencián voltam, ahol egy finn “csodákpalotája”, a Heureka legprofibb előadója (Heko) kérdezte tőlem, tudom-e a magyarázatot a tűztornádóra, mert ők nem teljesen értik. Szégyenszemre bevallottam, hogy eddig nem is hallottam erről a kísérletről.

Aztán az elmondása alapján felállítottam egy elméletet (ennek az egy mondatba zanzásított változata hangzik el a videón). Itthon aztán egyrészt kipróbáltam az általa adott recept szerint, másrészt rákerestem a neten magyarázatokra, de nem igazán találtam részletes leírást.

Valószínűleg szélesebb konzervdobozzal jobban működik, de nekem most csak ilyen volt itthon. Úgy tippelem, hogy ha magasabb (és keskenyebb) hálót használnék, akkor sokkal magasabb lenne a spirál is.

Próbáltam egy “asztali” változatot is csinálni rácsos ceruzatartóval, de nem igazán jött össze.

Próbálkozzatok ti is mindenfélével, de ne gyújtsátok fel a házat!

UPDATE!

A kísérlethez kapcsolódóan Helikon7 előállt egy elmélettel, aminek kísérleti igazolásához ki is dolgozott egy szerkezetet.

Ködpalack

2010. április 28.
Zsiros László Róbert

Zavar a jó idő? Visszavágysz az őszbe? Csinálj instant ködöt!

Nem is tudom, eddig miért nem volt ez a kísérlet a Szertáron. Aztán egy-két hete Härtlein Károly, a BME tanára javasolta, hogy ha egy gyorsan összedobható látványos kísérletre van szükség, nyugodtan be lehet vetni. És lám, tényleg! Ideális akkor, amikor az ember idejét a Törülköző-nap és Geek Pride Day szervezése köti le.

Page 1 of 512345