március, 2010

Lávalámpa, werkfilm, kampány

2010. március 29.
Zsiros László Róbert

Kicsit kísérlet, kicsit werkfilm, kicsit kampányvideó.

Ezt a webizódot március közepén, egy álmos vasárnap hajnalban vettük fel a Csodák Palotájában. Úgy indult, hogy kampányvideó lesz Horváth Dávid barátomnak a Legyél te Magyarország NetMiniszterelnöke! kampánypályázatához. Aztán a sok anyagot összevágta, és lett belőle egy kicsit kísérlet, kicsit werkfilm – meg persze kicsit maradt kampányfilm is. Még egy apró kulisszatitok: bár a videót az Öveges-teremben vettük fel, általában sokkal kreatívabb megoldást igényel itthon pár négyzetméteren összehozni ugyanezt. De gondoltam, a hetenkénti szobaátrendezés, világításbarkácsolás, kameraállvány-eszkábálás bemutatásával nem zilálom szerteszét a Szertár profizmusának eszményképét.

A minőség olyan, amilyen. De remélem, valamelyest enyhíti a már-már idült Szertár-hiányt, másrészt április elsején ezerrel nyomjátok majd a szavazatokat Dávidnak és csapatának a www.netminiszterelnok.hu oldalon! Addig is böngésszétek az általuk létrehozott Netokrácia oldalt!

Léctörés levegővel

2010. március 18.
Zsiros László Róbert

Törj-zúzz a légnyomás nevében!

Ezt a kísérletet eddig szinte mindenütt a légnyomás szemléltetésére láttam. Aztán amióta az egyik kollégám felvetett pár kapcsolódó jelenséget, egyre kevésbé vagyok biztos abban, hogy mekkora is a szerepe pont a légnyomásnak ebben a kísérletben.

Ímhol a témát vitára bocsátom.

(A kérdőív elemzés és sorsolás folyamatban van. Nyugi.)

Két éves a Szertár

2010. március 5.
Zsiros László Róbert

Hát, ezt is megértük! Két éves lett a Szertár.

A két év alatt több mint 80 Szertár webizód került fe a netre. Ezeknek nagy része kísérletes videó volt (meg néhány “szolgálati közlemény”, játék, satöbbi). Ahogy elnéztem a statisztikákat, láttam, hogy az egymilliomodik videóletöltést szépen átaludtam. Ma hajnal fél négykor az Indavideón és a Youtubeon összesen 1 203 605 letöltés volt az állás.

A két év alatt volt két Szertáros találkozó is. Ugyan érlelődik egy újabb Szertár akció gondolata, de idő hiányában erre nyárig nem igazán van kilátás. Pedig milyen jó lett volna, ha a lett volna egy kísérletezős szülinapi Szertár Offline!

Néhány hete eszembe jutott, hogy mivel lehetne esetleg mégis “közösségivé” tenni a második évfordulót. Aztán néhány napra rá kaptam egy emailt szinte ugyanazzal a tartalommal. Ezt megerősítésnek vettem, úgyhogy jöjjön a felhívás:

Az Indavideóra úgy tudtok válaszvideót küldeni, hogy a videó fölé húzzátok az egeret, és a megjelenő menüsorban a felső ikonra kattintotok.

A youtube-os változatnál a videó alatt látható “Post a video response” linkre kell kattintanotok a válasz feltöltéséhez.

Megbecsülni sem tudom, hányan fogtok videót feltölteni, remélem, sokan. Ha összejön elég 1-2 hét alatt, akkor utána csinálok egy “szemezgetős” posztot.


A répa egyéb felhasználása

2010. március 3.
Zsiros László Róbert

Egy bizonyos biológiai folyamat bemutatása következik. De még mielőtt bárkinek is beindulna a fantáziája, a tizennyolcas karika nem fog kikerülni.

Az ozmózis lényege, hogy ha egy féligáteresztő hártya egyik oldalán nagyobb a koncentráció, mint a másikon, akkor az oldószer a kisebb koncentrációjú oldal felől a nagyobb koncentrációjú oldal felé fog áramlani. Ezt majd biológia vagy kémia órán boncoljátok részletesebben, de nézzük inkább a kísérletet!

Egy kis érdekesség: a kísérlet felvételéhez és előkészületeihez kb. egy kiló répát farigcsáltam el. De legalább a hulladék egy részét meg is lehetett enni. A másik része túl sós lett volna.

Ja, és persze a kérdőívről ne feledkezzetek meg!

Forrás:Rózsahegyi Márta, Wajand Judit: 575 kísérlet a kémia tanításához 141-142. oldal. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991

Page 1 of 212